2016. augusztus 24., szerda

Arthur C. Clarke, Stephen Baxter – Az idő szeme (Időodisszeia 1.)

Előzmények:
A Mini-könyklub keretében augusztusban egy szabadon választott sci-fit olvasunk, s én megnézegettem, mit választottak a többiek, így találtam ezt a könyvet (http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/szabadon-valasztott-sci-fi-2.html).
A 2001: Űrodisszeia c. filmet láttam nagyon régen, vagy csak egy részét, vagy ha az egészet, akkor bizony a nagy részét elfelejtettem. Nem árulom el, mennyire emlékszem belőle, mert minek égessem itt magam, ha nem muszáj, de annyit elárulok, hogy nem sokra. Arthur C. Clarke-ról összesen annyit tudtam, hogy ő írta az Űrodisszeiát, meg hogy van egy róla elnevezett irodalmi díj, Stephen Baxterről pedig konkrétan semmit, de úgy voltam vele, ha ők a sci-fi mesterei (márpedig a borító szerint azok), akkor érdemes lehet elolvasni a közös művüket.

Tartalom:
Két ember-majom, Fürkész és kölyke, Csimpaszkodó egy lebegő gömböt talál az erdőben. Kicsivel később kétlábúak támadnak rájuk.
Két pilóta, Casey Othic és Abdikadir Omar, valamint utasuk, Bisesa Dutt ENSZ békefenntartókként felderítőúton vannak a 21. században, mikor lelövik a helikopterüket. Lezuhannak.
A Szojuz űrkomp legénysége, Tolja, Musza és Sable elveszti a kapcsolatot a Földdel, magukra maradva keringenek a Föld körül.
Josh és Ruddy újságírók, 1885-ben Dzsámrud erődjében tartózkodnak. Az ott állomásozó katonák is találnak egy lebegő gömböt, ami nem mozdul és sérthetetlennek tűnik. Ők ejtik foglyul az ember-majmokat. Majd megtalálják a lezuhant ENSZ békefenntartó helikoptert.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)
Casey-nek eltört a lába, a többiek épen ússzák meg a zuhanást. Hamar rájönnek, hogy az erődbeliek nem az ő idejükből valók, s ezt mindenki gyorsan tudomásul is veszi. Az ember-majmokat Australopithecusként azonosítják. Joshnak megtetszik Bisesa. Bisesa felismeri Ruddyt: ő Rudyard Kipling. Abdikadir megvizsgálja a lebegő gömböt (amit Szemnek neveznek el), s úgy találja, hogy annál az átmérője és kerülete aránya nem π, mint ahogy minden körnél (K=2rπ), hanem pontosan három.
A Szojuz legénysége a Földet vizsgálva észreveszi, hogy az olyan, mintha egymáshoz nem illő darabokból lenne összevarrva, az időjárás szélsőséges, pusztító viharok tombolnak rajta, s az emberiségnek alig van nyoma a Földön. Sable összerak egy kezdetleges rádiót, ezzel kapcsolatba tudnak lépni Casey-vel. A Szojuz felvételeket készít a Földről, melyeket átküldenek Casey-nek, Bisesa beszélő telefonján tárolják az adatokat. Szembesülnek vele, hogy ez egy új Föld, ami nem azonos egyik, általuk ismert Földdel sem, ezért új nevet adnak neki: Mir. A Szojuz legénysége úgy dönt, hogy megkísérel landolni a Miren, ha sikerül nekik, rádión felveszik majd a kapcsolatot, illetve az űrhajósok megpróbálnak majd eljutni Dzsámrudba.
A Szojuz által küldött felvételeket vizsgálva Caseyék arra a következtetésre jutnak, hogy az időszeletek közül, melyből a Mir áll össze, egyik sem régebbi kétmillió évnél. Rajtuk kívül két olyan hely van a bolygón, ahol fejlett technikai kultúra van, az egyik Chicago, de ők a rádióhívásra nem reagálnak, tehát az ő idejükben még valószínűleg nem fedezték fel a rádiót, a másik Babilon, ahonnan egy furcsa rádiójelet vesznek. Úgy döntenek, Babilonba mennek. Bisesáék koránál későbbi időszakból származó kultúrának nem találják jelét a Miren, s ez elgondolkodtatja őket. Találnak két görögöt, akik Alexandert (magyarul Nagy Sándort) szolgálják.
A Szojuz sikeresen landol, de a hosszú, űrben töltött idő miatt az izmaik nagyon gyengék, alig tudnak mozogni. Mongolok közt landoltak, az egyikük levágja Musza fejét. A másik két kozmonautát Dzsingisz kán elé viszik. Sable azt sugallja a kánnak, hogy menjenek Babilonba, az új világ igazi hatalma ott van szerinte, ezt kell megszereznie a kánnak. Sable szerint a mongolokkal a hátuk mögött hamar új, modern civilizáció tudnak építeni.
Bisesáék szövetségre lépnek Nagy Sándorral. A királynak súlyos sebei vannak legutóbbi hadjáratából, de hatalmas önuralommal tartja magát. Nagy Sándort is rábeszélik, hogy Babilonba menjenek. A király tudni akarja, hogy mikor és hogy fog meghalni. Bisesa elmondja, hogy hamarosan. Csak legendák maradtak fenn a halála körülményeiről, de az egyik feltételezés szerint maláriában halt meg, ezért Bisesa ad neki malária elleni gyógyszert.
Babilon felé haladva a mongolok találnak egy buddhista templomot, melyben egy fiú és egy öregember él. Sable rájön, hogy ők ketten ugyanannak az embernek egy fiatal és egy öreg változata. A mongolok megölnék a szerzeteseket, de Tolja ráveszi őket, hogy ne tegyék. Aztán találnak egy várost, Bishkeket és a mongolok a földdel teszik egyenlővé. Tolja úgy dönt, cselekednie kell.
A görögök és Bisesáék elérnek Babilonba. Ott Marduk templomában egy hatalmas Szemet találnak, sokkal nagyobbat, mint a korábban látottak. Bisesa valakinek a jelenlétét érzi a templomban. Tolja rádión kapcsolatba lép Caseyvel, elmond mindent, amit tud Dzsingisz kánról, a seregéről, a taktikájáról, s Sable tetteiről is beszél. Azonban Sable rajtakapja, a mongolok elhurcolják Tolját. Büntetésből olvasztott ezüstöt öntenek a szemébe és a fülébe, és vakon és süketen elássák.
Sándor követeket küld Dzsingisz kánhoz, hogy elkerüljék a háborút, de a mongolok lemészárolják vagy megcsonkítják a követeket. A csata elkerülhetetlen. Bisesa mindig a lányára gondol, mesél róla Joshnak. A mongolok hatalmas létszámfölényben vannak, Bisesáék modern fegyvereiből kevés van, azok sem javítanak nagyon az esélyeiken. Az összecsapást Szemek figyelik, rengetegen meghalnak.
Tolja sokat tud a mongolokról, ismeri Dzsingisz szokását, hogy az ellenséges hercegeket a jurtája alá temetteti el. Számít rá, hogy ő is oda kerül, ezért bombát szerel magára. A csata még zajlik, mikor Tolja felrobbantja magát, Dzsingisz kán meghal, a mongolok visszavonulnak.
Sable bejut Marduk templomába, a Szemet akarja látni. Ruddy meg akarja állítani, mire a nő lelövi őt. Bisesa megkérdi Sable-t, hogy mit akar. Szerinte a Szem a kulcs a múlthoz, a jelenhez és a jövőhöz, s arra kéri Bisesát, segítsen neki. Bisesa Sable-re veti magát és lefegyverzi. Bisesa – míg Ruddy haldoklik – elmesél neki mindent, amit tud, arról, hogy Rudyard Kiplingnek az ő világában milyen élete volt.
Nagy Sándor azt tervezgeti, hogy békét köt a mongolokkal, úgy véli, az ő görögjei és a mongolok a jövő. Ha Bisesáék modern fegyverei kifogynak, utána a modern korból származó emberek szerinte nem fognak számítani. De a tudásukat ki akarja majd használni.
A két ember-majom, Fürkész és Csipaszkodó még mindig a dzsámrudiak foglya. Az egyik Szemmel egy helyen őrzik őket. Egy nap a Szem ragyogni kezd, és hatással van rájuk: ledermeszti, majd megmozgatja őket. Kiszív belőlük minden érzést, látja és megjegyzi a kötődést anya és lánya közt.
Bisesa Marduk templomába költözik, megfigyeli a Szemet. Néha úgy érzi, lát valakit a Szem mögött. Kideríti, hogy a Szem röntgensugárzást és nagy energiájú részecskéket bocsát ki magából. Bisesa úgy érzi, a Szem a felszíne alatt mozog. Elképzelhetőnek tartja, hogy csupán egyetlen Szem van. Úgy érzi, a Szem információkat tölt le belé, de az agya nem képes ezeket teljesen befogadni. Továbbra is vágyódik lánya, Myra után. Bisesa telefonjának energiaszintje vészesen lecsökken, s mivel rengeteg információ van benne a Szemről, az Időtörésről, de a régi, eltűnt világról is, ezért biztonsági üzemmódba kapcsolják le, mielőtt teljesen lemerül. Bisesa azt kéri a Szemtől, engedje haza, a saját, régi világába. Josh vele akar menni, Bisesa beleegyezik. Bisesa szerint, akik az időtörést okozták rettenetesen öregek, Josh elnevezi őket Elsőszülötteknek. Bisesa úgy hiszi, valami rettenetes történhetett azon a napon, amikorról ő és Caseyék származnak. Hatalmas energia kellhetett a téridő széthasításához, talán valami katasztrófa történt aznap.
Bisesát és Josht beszippantja egy tölcsér (egy téridő törés), amit a Szem hoz létre. Csupán egy Szem van, s ez a Szem kapu is.
Az Elsőszülöttek valaha hús és vér voltak, rengeteg csillag születésének és pusztulásának voltak tanúi, de úgy találják, hogy egyre kevesebb csillag jön létre, előbb-utóbb az összes el fog tűnni. Mindenáron meg akarják őrizni az életet, de ehhez az életet néha el kell pusztítani.
Josh és Bisesa egy olyan helyre jut, ahol vörös a homok, még az égbolt is vörös, a talaj száraz és élettelen. Egy kráterben állnak, Bisesa arra gondol, nukleáris katasztrófa okozhatta, üvegdarabok vannak a kráterben. A Nap korongja deformált, hirtelen napfogyatkozás lesz. Egy Szem bukkan fel felettük, de ezúttal csak Bisesa utazik. Bisesa kétségbeesetten kapaszkodik Joshba, de a fiú ott marad. Bisesa azt kéri, hogy küldjék vissza a Mirre Josht, hiszen ő megtett mindent nekik, amit csak kértek, cserébe ezt kéri. Teljesítik a kívánságát.
Fürkészt és Csimpaszkodót Bisesa kérésére szabadon engedték. Csimpaszkodó agyát a Szem kutakodása megváltoztatta, már nem olyan, mint régen. A viág urának érzi magát, bár fogalma sincs, mit kellene tennie.

Bisesa hazatér a lányához, a dátum egy nappal azutáni, hogy Caseyékkel lezuhantak a helikopterrel. A város (London) felett egy Szem lebeg.

Vélemény:
Nekem ez a könyv valahogy nem jött be. Több dolog miatt sem. Nem érdekeltek a történelemnek azok a korszakai, amiből származó emberek feltűnnek benne. Nem érdekelt, hogy az időtörés miért történt, mik a hosszú távú következményei, van-e belőle visszaút. Ezek mind azért nem érdekeltek, mert az elmúlt pár hónapban olvasott sci-fik alapján tudom, hogy ezekre nem lesz épkézláb magyarázat vagy válasz. (Ha a könyv folytatásaiban mégis lenne, utólag megkövetem az írókat. Bár nem hiszem, hogy ezeket a folytatásokat elolvasnám, így még kisebb az esélye, hogy exkuzálnom kell majd magam.) Nem hittem el a karaktereket sem, se a lagymatag szerelmi szálat. Nem érdekelt, hogy mi lesz a könyv vége. Szóval úgy az egész nem érdekelt már a végén.
Nem biztos, hogy ez a könyv volt ennyire rossz, lehet, hogy egyszerűen belefáradtam már a sok lezáratlan kérdést maga után hagyó sci-fibe, abba, hogy ez megint egy trilógia, még végig kéne olvasnom két könyvet, hogy aztán azokból se kapjak választ semmire. De ha ezen az egyéni frusztrációmon felülemelkedve próbálnám értékelni ezt a sci-fit, akkor is csak azt tudnám mondani, hogy elég uncsi volt szerintem.
Volt a könyvben minimális okítás fizika, történelem és földrajz tárgyakból, de nekem ez túl kevés és sekélyes volt ahhoz, hogy érdekes legyen. A könyv vége felé kifejtettek egy elméletet, ami szerint az idő és tér húrokból áll, nem tudom, ez létező fizikai elmélet-e (tudom, utánaolvashatnék, de igazából nem érdekel), nekem mindenesetre elég zavarosnak tűnt. Így számomra a könyv tudományos műként is elvérzett, azokat az elméleteket sem tudta jól elmagyarázni, amik érdekesek lehettek volna a könyv sztorija miatt.

SPOILERES VÉLEMÉNY:
Itt csak kicsit részletesebben kifejtem a fentebbi véleményem indokait.
Hogy miért nem érdekeltek a történelmi korszakok, melyekből származó emberekből épült fel a mű? Mert e könyv olvasása előtt soha nem hallottam Dzsámrudról (és a könyv sem teszi érdekessé), és ugyan Nagy Sándorról és Dzsingisz kánról hallottam, de csak annyi maradt meg belőlük, hogy agresszív hódítók voltak, s e könyv alapján sem lesznek ennél többek.
Az időtörés okait illetően vannak találgatások a könyvben, de természetesen semmi biztosat nem tudunk meg a könyv végére sem. A következményeit illetően sokáig valószínűnek tűnik, hogy a régi Föld a múlté, mindenkinek meg kell barátkoznia a Mirrel, mert itt kell élnie. Igen ám, de Bisesa kikönyörgi a Szemtől, hogy visszajusson a saját idősíkjába a Földre, s úgy tűnik, teljesítik a kívánságát. Tehát mégis van visszaút. De engem már ez a fordulat sem tudott érdekelni.
Ami pedig a karaktereket illeti: van egy hiperaktív Rudyard Kiplingünk, egy hallgatag, de Bisesába nagyon szerelmes Joshunk, egy magabiztos, intelligens Bisesánk, aki folyton a lánya után vágyakozik, egy megalomán Sable-ünk, egy önfeláldozó Toljánk. Aztán itt van még Casey és Abdikadir, akik leginkább a káromkodási és civakodási tudományukkal tűnnek ki, amúgy elég jellegtelenek. Egyik karaktert sem hittem el. Rudynak szerintem intelligensnek kéne lennie, itt inkább csak fura. Nincs magyarázat arra sem, hogy Josh mitől lett olyan baromi szerelmes Bisesába. Bisesát sem értem, viszontszereti-e Josht, ha igen, hogyhogy lazán ott hagyná a Miren? (Josh végül vele megy, de csak mert a srác ragaszkodik hozzá, nem mert Bisesa.) Tolja előre kieszel egy tervet, ami szerint őt megvakítják, megsüketítik és élve elássák, csak azért, hogy megölhesse Dzsingisz kánt. És így is történik… Nagyon önfeláldozó, tényleg… Sable-ben azt nem értem, hogy a beteges hatalomvágyát hogyhogy nem szúrták ki az űrhajós pszichológiai teszteken? Ha kiszúrták, miért nem rostálták ki? A végére vajon teljesen elborult a nő agya, azt hitte, ő valami kiválasztott? Nem értem, nem értem, nem értem… Szóval nekem egyszerűen egyikük viselkedése sem volt életszerű. Lehet, hogy a defektjeikre van értelmes magyarázat, de azok nem derültek ki ebből a könyvből.

Tetszési index:

51%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése