Viharsziget – film (SPOILER-es!)

A film alapjául szolgáló könyvről írtam már ajánlót a blogon, gondoltam, most írok a filmről is egyet. A filmet láttam már korábban, mikor adták a mozikban (ez még azelőtt volt, hogy olvastam volna a könyvet), de most újranéztem, hogy összehasonlíthassam a könyvvel. A film meglepően hű a könyvhöz és szerintem elég jó. Azért pár különbséget felfedeztem a könyv és a film közt.

Az egyik különbség, hogy a Teddy által nácinak tartott orvos megpróbálja benyugtatózni őt, de végül Teddy döfi bele a tűt az orvosba. Erre gondolom azért volt szükség, hogy megmutassák, Teddy agresszív. Egy másik különbség, hogy a kompos menekülési kísérletét kihagyták a filmből (gondolom, hogy ne legyen még hosszabb a film). Aztán különbség még, hogy a film végén a világítótoronyban fegyverrel támad az orvosokra Teddy, a könyvben emlékeim szerint nem volt ilyen. Ez is, gondolom, azért kellett, hogy mutassák, Teddy habozás nélkül képes lenne embert ölni, ezért muszáj ártalmatlanítani. És különbség az is, hogy az orvosokkal való beszélgetés végén rosszul lesz, s akkor rögtön beugrik neki, hogy mi a valóság, míg a könyvben aludnia kell rá egyet, s azután világosodik csak meg. Gondolom, ez a változtatás azért volt, hogy ne kelljen megtörni a filmet egy szundival, ami után meggyógyul, aztán rögtön utána még eggyel, amiből felébredve vissza is esik. Különbség az is, hogy a filmben a felesége néha olyankor is megjelenik neki, mikor ébren van, a könyvben nem volt ilyen, csak az álmaiban jelent meg a nő. Igazándiból, mikor először láttam a filmet, emiatt a pasinak nagyon gyanúsnak kellett volna lennie, hogy dilis, de úgy voltam vele, csak maga elé képzeli a nőt, mert hiányzik neki, nem pedig hallucinál.  Vagy éppen hallucinálhat is, de akkor amiatt, mert az orvosok tudtán kívül begyógyszerezték. Szóval nekem meglepi volt a film vége, ami ciki, tudom.

Aztán van pár lényegtelen eltérés, pl. a filmben a feladvány jóval egyszerűbb, mint a könyvben. Más a neve Andrew és Dolores fiainak, mint a könyvben (de a lányuk ugyanúgy Rachel). Ez mondjuk logikus változtatás, a könyv írója részéről azért kicsit túlzás volt, hogy olyan neveket adott a fiúknak, amikből anagrammaként majdnem kijön az apjuk neve (Daniel és Edward, valamint Andrew Laeddis, csak egy s-sel kell több az utóbbi névhez). Véletlenül nem kaphattak ilyen neveket a fiúk, ha pedig Andrew szándékosan ilyen neveket adott a fiainak, akkor már normális korában is kicsit fura kellett, hogy legyen. Biztos vannak még más, apróbb eltérések is, csak én már nem emlékszem annyira a könyvre.

Eszembe jutott még egy nagyobb különbség: a könyvben mintha Rachel Solando fotójaként a feleségéről, Doloresről készült képet adnának Teddynek. De akkor érthetetlen, hogy nem esett le neki, hogy ez az egész átverés. Nagyon hinni akart a téveszméiben, még azt a tényt is képes volt ignorálni, hogy Rachel és Dolores egyforma.  A filmben a feleség szőke, Rachel barna és egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Így a filmben érthető, hogy nem jön rá, hogy a feleségéről van szó.

És nagyon nagy különbség van a film legvégén, amire már a regényről írt kritikámban is utaltam. A filmben, miután Teddy azt mondja Chucknak, hogy lépjenek meg a szigetről, még hozzáteszi azt is, hogy elgondolkodtatja ez a hely, hogy melyik rosszabb, szörnyetegként élni vagy jó emberként meghalni. És utána nyugodtan az ápolókkal megy, tehát tudnia kell, mi következik, mert ha még rendőrbírónak képzelné magát, akkor menekülni próbálna. A könyvben nincs ilyen egyértelmű utalás arra, hogy Andrew valójában eszénél van, ott inkább úgy tűnik, hogy valóban visszaesik.

Kérdés, hogy melyik a jobb vég. A filmbeli abból a szempontból nyilván jobb, mert így Teddy/Andrew valamennyire szimpatikus karakter lehet a végén, aki végre szembenéz önmagával, de úgy dönt, nem akar a valódi múltjával együtt élni, inkább az (agy)halált választja. Persze ezt felfoghatjuk gyáva menekülésnek is, ízlés kérdése. A könyvben viszont egy szerencsétlen lesz a végén, aki képtelen szembenézni a múltjával és vállalni a felelősségét abban, ami történt (hogy a felesége azért ölhette meg a gyerekeiket, mert ő nem vett tudomást Dolores betegségéről). Bizony, a könyv vége nem ad feloldozást sem Teddynek, sem az olvasónak, így az még nyomasztóbb, mint a film.

Nekem összességében tetszett a film, bár újranézve már nem volt olyan izgi, mint a moziban, ott majd betojtam, és persze nem jöttem rá, hogy Teddy a hunyó. De még így másodjára is elég hátborzongató volt, szóval szerintem jó kis film ez.

Jojo Moyes – Mielőtt megismertelek

Előzmények:

Talán akkor hallottam először erről a könyvről, mikor elkezdték adni a belőle készült filmet. Annyira nem hozott lázba, hogy meg is nézzem (olyasminek tűnt, mint az Életrevalók vagy A belső tenger című filmek, nem hittem, hogy többet tud nyújtani ezeknél), de azért az eszembe véstem a címét, hogy egyszer talán majd elolvassam a könyvet.

Tartalom:

Általában saját tartalom-ismertetőt szoktam írni, de ennek a könyvnek elég jó a könyváruházak weboldalain fellelhető ismertetője is, úgyhogy bemásolom azt:

Louisa Clark elégedett az életével. Szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával együtt lakik. És talán még Patricket is szereti, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, Lou elvállalja egy harmincöt éves férfi gondozását, aki súlyos balesete után depressziósan és mogorván tölti a napjait. Will Traynor gyűlöli az életét. Hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások - mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínesnek tűnik. Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve sem találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és - pusztán a másik kedvéért - újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról? (Forrás: libri.hu)

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Lou és Will lassacskán megkedvelik egymást, Lou programokat, kirándulásokat szervez Willnek, hogy a férfi ne bezártságban töltse az egész életét.

Aztán Lou kihallgatja Will anyjának és nővérének beszélgetését, amiből megtudja, hogy Will öngyilkos akar lenni (egyszer már majdnem sikerült is neki). Az anyja hat hónapot kért tőle, beleegyezett, hogy ennek letelte után elviszik Willt Svájcba, ahol legális a támogatott öngyilkosság, s így véget vethet életének. A lány először fel akar mondani, azonban végül azt a küldetést tűzi ki maga elé, hogy meggyőzi Willt arról, kerekesszékhez kötötten, bénán is érdemes élnie.

A kirándulásaik közül van, amelyik nem sül el jól (pl. kimennek a lóversenypályára, de Will utálja a lovakat), van, amelyik igen (pl. koncert). Will többnyire inkább csak azért egyezik bele ezekbe a programokba, hogy tágítsa Lou látókörét, hogy a lány kimozduljon otthonról, Will szerint ugyanis Lou beszűkült életet él. Lou azt állítja, akkor vesztette el a kalandvágyát, mikor évekkel korábban többen megerőszakolták, mikor részegen mulatott egy társasággal.

Lou elkíséri a férfit volt barátnője, Alicia esküvőjére. A ceremónia és a lakodalom is igen fényűző, Willék jól szórakoznak, Lou a férfi ölébe ül a kerekesszékben, s így táncolni is tudnak.

Lou egy fantasztikus nyaralást szervez Willnek, amit megtud a barátja, Patrick, aki korábban is féltékeny volt már Willre, s megtiltja a lánynak, hogy elmenjen erre a nyaralásra. Lou azonban nem tágít, így szakítanak Patrickkel.

Elmennek a nyaralásra Will-lel, ahol a férfi valóban jól érzi magát. Az utolsó napon Lou megcsókolja Willt, s elmondja neki, hogy szereti és vele akar lenni. Will bevallja a lánynak, hogy öngyilkos akar lenni, ez a nyaralás sem változtatta meg az álláspontját, ha hazaérnek, egy hét múlva elutazik a szüleivel Svájcba. Arra kéri Lout, hogy menjen vele.

Lou kiborul, nem képes Willre nézni a nyaralás hátralévő idejében, miután hazaérnek, felmond és nem is keresi többet Willt. Behívják egy egyetemi meghallgatásra, amire nem akar elmenni, csak a nővére unszolására megy el végül, s fel is veszik.

Will anyja felhívja Lout és könyörög a lánynak, hogy utazzon Svájcba. A lány megteszi, elbúcsúzik Willtől. A férfi végrendeletében elég pénzt hagy Lou-ra ahhoz, hogy fedezni tudja az egyetemi tanulmányait, s utolsó levelében arra buzdítja a lányt, hogy éljen teljes, boldog életet, s ne sokat gondoljon őrá.

Vélemény:

Már agyalok rajta egy ideje, hogy mit írjak erről a könyvről, mert még nekem is kellemetlen, amiket gondolok róla, különösen Willről. Ügyhogy akkor inkább először Lou-ról írnék.

Lou sem volt nekem szimpatikus az elején. Amikor állást keres és a gondozói munkára azért mond nemet, mert az abból áll szerinte, hogy ki kell törölnie más seggét, és ezt háromszor is elismétli a hivatalban a nőnek, aki állást próbál keresni neki, akkor legszívesebben jól pofán vágtam volna. És nem azért, mert nem akar gondozó lenni, én se szívesen lennék, de nem a seggtörlős momentumok miatt. Hanem mert azok az emberek, akik ilyen ellátásra szorulnak, gyakran mogorvák, depressziósak, esetleg szellemileg leépültek, s minden nap ilyen emberek mellett tölteni az időm egy jelentős részét, engem tutira kicsinálna lelkileg.

Az se tetszett, és kifejezetten butának mutatta Lou-t, hogy amikor ki akarja vinni Willt a lóversenyre, előtte nem néz utána, hogy lehet-e rendesen parkolni ott, hogyan lehet bemenni kerekesszékkel, meg egyáltalán semminek. Így aztán a parkolóban a sáros földön ráncigálják Will kerekesszékét, mert nem veszik észre, hogy kicsivel odébb van lebetozott parkolóhely is a mozgássérülteknek, stb.

De Lou legalább változik, később már mindennek utánajár, mikor valami programot szervez Willnek. És ami tetszett benne, hogy ő mer őszinte lenni Will-lel, sokszor megmondja neki, hogy mi a véleménye róla. Már a könyv elején közli vele, hogy csak azért, mert a saját életét szarnak tartja, nem kell a körülötte élőkét is azzá tennie a folyamatos bunkóságával. És Will ezután kedvesebb lesz, tehát még valamennyire haszna is van az őszinteségének. Továbbá ő nem sajnálja Willt, hanem segíteni akar neki. És ezt jól is teszi: Will erre van rászorulva, nem a sajnálatra.

És akkor most jöjjön Will. Mondanám, hogy nem meghatározó körülmény vele kapcsolatban az, hogy baromi gazdag, csak ez sajnos nem lenne igaz. Szóval ő iszonyat gazdag. Ami pénzből megvehető, hogy könnyebbé tegye egy kerekesszékes életét, azt ő mind megvehetné magának. De ő jobbára csak otthon akar ülni. Én úgy éreztem a könyv olvasása közben, hogy ez később sem változik, halványan néha jól érzi magát egy-két alkalommal, de igazándiból már nem érdekli a világ, mert nem lehet olyan az élete, mint amikor még egészséges volt: siker a munkájában, sok utazás, sport, szex, stb. És ő azt akarja, ami volt, s amiről tudja, hogy nem kaphatja már vissza. Ami lehetne helyette, s esetleg valamennyire boldoggá is tenné, az neki nem kell.

Lou egyszer megkérdi tőle, hogy nem lenne-e könnyebb neki, ha korábban nem lett volna olyan sikeres, mozgalmas az élete. Erre valami olyasmit válaszol, nem akarná, hogy olyan élete legyen, amiben nem mozdul ki a porfészek szülővárosából. Pedig Lou szerintem nem ezt kérdezte. Hanem azt, hogy ha korábban nem kapott volna meg mindent, akkor jobban viselné-e, hogy életében egyszer – igaz, akkor jókora – csapás érte: lebénult. Azt hiszem, ahhoz nem kell pszichológusnak lenni, hogy az ember tényként állapíthassa meg: valaki, akit soha nem ért semmilyen nehézség, rosszabbul viseli, ha mégis elszenved egyet, mint az olyan ember, akinek általában véve van nehéz élete. Szóval én azt gondolom, Will igenis jobban tudta volna kezelni az új helyzetét akkor, ha nem lett volna korábban csupa királyság az élete.

A másik, ami nem tetszett Will-lel kapcsolatban, hogy – bár egy idő után már kedves Lou-val – jellemében alapvetően az maradt, aki korábban volt: elkényeztetett úrifiú, aki azt hiszi, mindent jobban tud, mint más. Felháborodottan kéri ki magának, hogy elveszik tőle a döntési jogát, csak azért, mert Lou elrángatja egy lóversenyre, pedig ő utálja a lovakat. Ugyanakkor Will arra feljogosítva érzi magát, hogy megmondja Lou-nak, hogy kellene élnie: menjen egyetemre, utazzon, stb. Vagyis azt nem szereti, ha neki mondják meg, mit csináljon, ellenben azt imádja, ha ő mondhatja meg másnak, hogyan éljen. És volt abban, amit Will csinált, egyfajta bújtatott értékítélet is: aki nem jár egyetemre, nem utazik, az alacsonyabbrendű, az nem is él. Iszonyúan taszító volt ez számomra. Félre ne értsétek, nem azzal volt bajom, amit mondott Lou-nak (hogy járjon egyetemre vagy utazzon), hanem ahogyan tette.

Szóval Willt nem igazán kedveltem meg. Az viszont benne és Lou-ban is szimpatikus volt, hogy van humoruk.

Ami a könyv mondanivalóját illeti, azzal gondban voltam. Mármint azzal, hogy rájöjjek, vajon mi lehet az. Will arról próbálja meggyőzni Lou-t, hogy csak akkor élet az élet, ha az fenékig tejfel és minél jobban kihasználjuk, míg Lou Willt arról akarja meggyőzni, hogy korlátozott keretek közt is lehet boldog életet élni. A két mondanivaló szerintem egymásnak ellentmond, de hogy melyik lehet a könyv üzenete, azt nem tudom. Lehet, hogy mindkettő?

UTÓLAGOS KIEGÉSZÍTÉS: A Mini-könyvklub új fordulójában (http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/mini-konyvklub-6.html) ez a könyv lett a januári olvasmányunk, s ennek apropóján újraolvastam a kritikámat, s kissé gyűlölködőnek találtam Willt illetően. Gondoltam, finomítok rajta egy kicsit, de végül úgy döntöttem, nem nyúlok bele a régi értékelésembe, hanem csak inkább beszúrok ide egy kis kiegészítést. Szóval: nem utálom Willt, csak nem kedvelem és nem értek egyet vele.

Másrészt a kritikám újraolvasásakor rádöbbentem arra is, hogy eléggé az határozta meg az értékelésemet, hogy Willről mi volt a véleményem, azzal, hogy egyébként a könyv milyen, hihetőek-e a karakterek, a sztori, milyen az írásmódja, nyelvezete stb. nem nagyon törődtem. Úgyhogy akkor most ezekről is szólnék röviden.

Nos, az értékelésem alapján is egyértelmű, hogy Willt én elhittem, ha nem hittem volna, hogy létezhet ilyen ember, akkor nem tudott volna annyira irritálni, mint amennyire tette.

Lou-t már kicsit kevésbé tartom hihetőnek. Hogy abból a felszínes, butácska lányból, aki a könyv elején volt, az a törődő, talpraesett lány legyen, aki meg a regény közepén-végén volt, ez túl nagy metamorfózis szerintem. De még ezt is megettem, mert a későbbi jelleme tetszett nekem.

Nem értettem viszont Patrick karakterét, hogy hogy lehet együtt egy ilyen fiúval Lou, akivel ő sem törődött, s igazándiból a fiú sem ővele. Az ő kapcsolatuk volt messze a leghiteltelenebb az egész könyvben. Talán azt akarta mutatni ezzel az írónő, hogy a kezdeti, igénytelen Lou-nak még egy ilyen kapcsolat is megfelelt. Vagy csak nem akarta túl bensőségesre írni a kapcsolatukat, nehogy az olvasók elítéljék Lou-t, amiért kiszeret Patrickből? Nem tudom, de a kettejük közti jelenetek szörnyen hamisak voltak nekem.

A többi karakter nem zavart sok vizet, de ők viszonylag jól voltak megírva. Összességében jól eltalált karakterek voltak a könyvben szerintem.

Számomra a sztori is hihető volt, de itt ennél többet nem mondanék, mert spoileres lenne. Az írásmódja, nyelvezete a könyvnek pedig nagyon jó volt szerintem. A felszínes, butácska Lou és a gondoskodó, rátermett Lou is hihetően volt ábrázolva. Ahogy már említettem, Will is hihetőre – talán túl hihetőre is sikeredett. Ebből a szempontból is erős volt a könyv szerintem.

Szóval tulajdonképpen ez egy elég jó könyv szerintem, csak én túlságosan felhúztam magam Willen ahhoz, hogy ezt rögtön az olvasása után észrevegyem.

SPOILERES VÉLEMÉNY:

A könyv végkifejletét már jóval azelőtt tudni lehetett, hogy Will közölte a nyaralásuk végén Lou-val, hogy egy hét múlva öngyilkos lesz. Onnan lehetett tudni, mert Willről a könyv elején kiderül, hogy öngyilkos akar lenni, sőt egyszer már meg is próbálta. És mivel Will személyisége semmit nem változik a könyv során, ezért egyértelmű volt, hogy ehhez a legvégén is ragaszkodni fog.

A könyvben egyedül Lou-nál figyelhetünk meg jellemfejlődést, Willnél szerintem egyáltalán nem. Ezért Lou-t a könyv közepén, végén már kedveltem, csak az elején nem. Willt viszont végig nem igazán bírtam.

És Will-lel nem az a bajom, hogy öngyilkos lesz a könyv végén. Én hiszek benne, hogy mindenkinek joga van dönteni arról, hogy akar-e élni, ha nem, akkor pedig egész nyugodtan öngyilkos lehet. A gondom Will öngyilkosságával is csak annyi, amennyi az egész jellemével volt: hogy kizárólag azért akarja megölni magát, mert nem lehet olyan az élete, mint régen. Will egyáltalán nem is akar alkalmazkodni az új helyzetéhez, Lou minden erőfeszítése lepereg róla.

El tudnám fogadni, ha azt mondaná, hogy a fájdalmai miatt akar meghalni, de ezekről alig van említés a könyvben. Vagy hogy azért akar meghalni, mert az állapota bármikor rosszabbodhat, teljesen ágyhoz kötötté is válhat, aki már tényleg nem tud csinálni semmit, csak vegetál. De ez az eshetőség is kb. egyszer van csak megemlítve a könyvben.

Persze rám is lehet mondani, hogy bunkó vagyok, milyen alapon ítélkezek valaki fölött, hogy ezért akar meghalni, nem amazért, ez mindenkinek a magánügye és kész. Persze így is van. De számomra elfogadhatatlan, hogy valaki úgy adja fel az életét, hogy valójában meg sem próbált, nem is akart együtt élni az új helyzetével. Ha megpróbálta volna, nem jön be neki, és ezután dönt a halál mellett, az oké lett volna nekem. De Will végig, megingathatatlanul meg akar halni. Lou azt mondja a könyv legvégén Willnek, hogy ez volt élete legjobb hat hónapja, mire Will azt feleli, hogy fura módon neki is. Ezt én hazugságnak tartom, ha igaz lett volna, nem öli meg magát. Will szerintem utolsó küldetésének tekintette, hogy „megjavítsa” Lou életét, és aztán lelkiismeret-furdalás nélkül hagyja magára. Szerintem csak Lou szerette Willt, Will valójában nem szerette Lou-t. Ha szerette volna, sokkal hamarabb elmondja neki, hogy öngyilkos lesz, nem csak miután a lány közli vele, hogy szereti.

Tetszési index:

70%

Anthony Burgess – Gépnarancs

Előzmények:

Már nem tudom, pontosan, hogy nekem mikor és miért jutott eszembe, hogy el kéne olvasnom ezt a könyvet. Talán tetszett a címe, meg olvastam róla, hogy ez egy kultuszkönyv, és ennyit elégnek is éreztem hozzá, hogy elolvassam. Aztán – kb. 3 hónapja – ki is vettem a könyvtárból. A borítója – amit ide is feltettem – kapásból nem tetszett, úgyhogy vagy 2 hónapig ki se nyitottam a könyvet. Az óriáspénisz, ami kinő a pasi hasából, elég taszító volt. Persze lehet, hogy az egy narancsgerezd akart lenni, mégse ez jut először az ember eszébe, ha a borítóra néz.

Holnap viszont vissza kell vinnem a könyvtárba a könyvet, főleg ennek köszönhető, hogy végül rohamtempóban átrágtam magam e művön, bár még most se tudom, hogy ezt jól tettem-e, nem kellett volna-e inkább olvasatlanul visszavinnem.

Tartalom:

Alex és haverjai (az ő szóhasználatukkal: drúgjai) betöréses lopásokat követnek el, poénból vernek össze embereket és nőket erőszakolnak. Saját nyelvet beszélnek, amiben rengeteg szlávos hangzású szó van. Egyik áldozatuknál egy Gépnarancs című irományt találnak, a szerzőt összeverik, feleségét megerőszakolják.

Miután kiszórakozta magát az éjszakában, Alex hazamegy mamihoz és faterhoz – Alex ugyanis még kamasz, a szüleivel él és iskolába jár (már amikor bemegy). Kiderül, hogy szereti a klasszikus zenét (Beethovent, Mozartot), azt hallgat otthon. Másnap meglátogatja a nevelőtiszte (Alex korábban volt már javítóban), csak hogy lássa, jól viseli-e magát, mert egy verekedés kapcsán felmerült a neve. Alex azt hajtogatja, hogy ő ellene aztán nincsen bizonyíték.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Alex drúgjai fellázadnak azellen, hogy Alex a főnök, ezért kettőt közülük összever, ezután már nem vitás, hogy ő a főnök. Be akarnak törni egy idős hölgyhöz, hogy kifosszák, a nő rengeteg macskával él együtt. Alex az ablakon mászik be, míg a haverjai kinn várnak. Az idős hölgy és a macskák Alexra támadnak, Alex egy szoborral leüti az asszonyt.

Jönnek a rendőrök (a milicilik), mert a nőnek még volt ideje hívni őket, mielőtt Alex rátámadt. Alex menekülne, azonban az egyik drúgja, Balfék, akit összevert korábban, bosszúból az arcába vág egy lánccal, amitől Alex egy időre megvakul, így nem tud menekülni, elkapják a rendőrök.

Az idős nő belehal a fejsérülésébe, így Alexet 14 évnyi börtönbüntetésre ítélik. Jóban van a börtönlelkésszel, ő állítja össze a zenét a zsoltárénekléshez a misén, olvassa a Bibliát, ami tetszik neki, mert sok benne az erőszak. Jó úton halad afelé, hogy elengedjenek a büntetéséből. Egy nap azonban új cellatársat kapnak, aki nagyhangú szájhős, a többi cellatársával együtt annyira összeverik, hogy belehal. A többiek Alexra vallanak, akinek ezért felajánlják a lehetőséget, hogy alávetheti magát a Ludovico-eljárásnak, ami végérvényesen megjavítja az embereket, ezért a kezelés után szabadon is engedik őket. Alex lelkesen rááll.

A Ludovico-eljárás lényege, hogy brutálisan erőszakos jeleneteket ábrázoló filmeket vetítenek le Alexnak, előtte azonban olyan injekciót kap, amitől a film alatt végig rosszul lesz. Egy idő után már akkor is rosszul lesz a film alatt, amikor nem kap injekciót, vagyis kialakul nála egy reflex, hogy az erőszak látványától, illetve már csak a gondolatától is rosszul lesz. A filmeken zenei aláfestés is van, így Alex a zenehallgatástól magától is rosszul lesz a kezelés hatására. Alex azonban valójában nem változik meg, ugyanúgy vannak erőszakos gondolatai, mint régen, viszont rosszul lesz azoktól, ezért kénytelen azokkal ellentétesen viselkedni.

A kezelés után Alexet szabadon engedik. Hazamenne szüleihez, akik azonban egy bérlőt fogadtak Alex szobájába, így Alexnek nincs hely. A fiú elmegy, úgy dönt, nem akar így továbbélni, ezért a könyvtárba megy, hogy olyan módszert keressen, amivel könnyen és gyorsan megölheti magát. Ott azonban felismeri egy korábbi áldozata, egy idős úr, s az idős emberek Alexre támadnak. Kihívják a rendőrséget, s az egyik rendőr Alex korábbi társa, Balfék. A rendőrök autóval kiviszik vidékre, s összeverik Alexet, majd otthagyják. Alex becsönget egy házba, segítséget kér. Az ott lakó férfi beengedi, szívesen látja. Alexnek ismerős a hely, s egy idő után ráébred, hogy a Gépnarancs szerzőjénél van, de a férfi nem ismeri fel őt. A férfi – akit F. Alexandernek hívnak – elmondja, hogy ő a kormány elnyomása ellen küzd, ami gépet csinál az emberből. Kiderül az is, hogy a felesége időközben meghalt. Alex elmeséli neki a történetét, annyi szépítéssel, hogy a betörésre szerinte a haverjai kényszerítették, az idős nő pedig szívinfarktusban halt meg. A férfi cikket akar írni Alexról, mint a kormány és a rendőrség áldozatáról. Alexet azonban csak az érdekli, hogy őt gyógyítsák meg, hogy olyan lehessen, mint régen.

Alex elszólja magát, ezért F. Alexander gyanakodni kezd, hogy ő lehetett az egyik támadó, aki megerőszakolta a feleségét. F. Alexander társai egy lakásba viszik Alexot, ott megkérdik tőle, hogy tényleg ő volt-e a támadó, Alex mentegeti magát, hogy megbűnhődött érte. A lakásban hagyják, Alex másnap arra ébred, hogy hangos zene szól, rosszul lesz, a lakásból nem tud kijutni, az ajtó zárva. Ezért úgy dönt, kiugrik az ablakon, meg akar halni. Túléli a zuhanást, sokáig ápolják kórházban, látja, hogy az újságokban cikkek jelentek meg arról, hogy ő az átnevelő eljárás kiskorú áldozata. Mikor jobban van már, meglátogatja a belügyminiszter, elmondja, hogy ők mindent megtettek érte, semlegesítették a Ludovico-eljárás hatását benne, s F. Alexandert, aki a vérét követelte, elrekkentették. Cserébe azt várják, hogy Alex mosolyogva pózoljon a miniszterrel, amit a fiú meg is tesz.

Alexnek állást szereznek az Országos Gramodiszk Archívumban, a zenei osztályon, ő azonban éjszaka visszatér a régi életéhez, új drúgjai vannak és új balhéi, de újabban már csak utasítja a többieket az erőszakra, maga nem vesz részt benne. S fásult is az egésztől egy kicsit. Találkozik egy régi drúgjával, akinek immár felesége van és állása. Alex arra jut, hogy neki is kellene egy gyerek, ehhez azonban először kerítenie kell egy nőt, aki szül majd neki. Bölcselkedik egy sort, hogy az ő fiatalkori ostobaságait bizonyára az ő fia is el fogja majd követni, s ő nem fog tudni tenni ellenne, mert ilyen a fiatalság: olyan mint egy állat, vagy inkább mint egy gép, amit felhúznak és mindennek nekimegy.

Vélemény:

A könyv első harmadának (ami kizárólag arról szólt, hogy bemutatta, Alexék mekkora állatok) elolvasása után felmerült bennem a gondolat, hogy lehet, nekem végig se kéne olvasni ezt a könyvet, mert iszonyúan taszít az egész. Aztán jött egy fordulat, ami miatt mégis továbbolvastam, és a történet onnantól már egész érdekes volt, de ettől még se Alexet, se a könyvet nem szerettem meg.

Engem idegesített a szlávos zagyvanyelv is, amit Alex és haverjai beszélnek, nagyon egyedi, bizonyára, de engem akkor is irritált.

Rájöttem továbbá, hogy nem szeretem az olyan könyveket, ahol minden szereplő hazug, sunyi, aljas, kétszínű, erőszakos, vagy a saját hülye, elvakult elveinek rabja. Itt pedig mindenki olyan, hogy a fenti jelzők közül legalább egy illik rá. Ezért nem is találtam olyan karaktert, akit megkedveltem volna. (Ezt a spoileres véleményemben majd ki is fejtem jobban.)

Nem állítom, hogy semmi mondanivalója nincs a könyvnek, csak azt, hogy nekem még nem sikerült rájönnöm, mi az. És ez most nem irónia akar lenni, de tényleg. A neten ugyanis olvastam olyan értelmezéseket, hogy Alex és haverjai az erőszakkal és sajátos zagyvanyelvükkel akarnak kitörni az elembertelenedésből, az elnyomásból, így akarnak valakik lenni a sok egyforma senki közt.  Továbbá hogy „az erőszak paradox módon már a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze, amikor az állati ösztönöknek kell eluralkodniuk a tudaton, hogy az ember legalább az embertelenségben ember maradhasson.” (Forrás: bookline.hu) Szerintem azonban legfeljebb felszínes olvasás után juthat az ember a fenti értelmezésre, de ezt szintén a spoileres véleményemben fejtem ki részletesebben.

Igazándiból nem tudok mit mondani most erre a könyvre, egyedi volt, mondanivalója is volt, de valahogy irritált, nem szerettem olvasni. Bár ki tudja, lehet, hogy nem csak az lehet jó könyv, amit szeretünk olvasni. De ettől ez még nekem nem tetszett és kész.

SPOILERES VÉLEMÉNY:

Először is arra térnék ki, hogy a fontosabb szereplőket miért nem szerettem.

Alex: Agresszív, nem érez megbánást a cselekedetei után. Lelkiismeret-furdalás nélkül fogadja el egy olyan ember segítségét, akit korábban összevert, s akinek a feleségét megerőszakolta. Mikor a Ludovico-eljárás révén rákényszerítik, hogy jól viselkedjen, annyira szenved, hogy öngyilkos akar lenni. Ő egy legalja, szemét féreg, aki szerintem mindent megérdemelt, amit kapott, sőt még kaphatott volna többet is (mármint több rosszat). Alex javára legfeljebb annyit tudok írni, hogy szilárd jellem, végig ugyanaz marad, aki volt: lelkiismeret nélküli, erőszakos állat. Az a befejezés, hogy Állam Bácsi felkarolja, ő meg úgy kb. rendes polgári életet kezd élni és gyereket akar, nekem teljesen hihetetlen és hiteltelen volt.

Balfék és a többi drúg: Agresszív állatok, pont olyanok mint Alex, esetleg kicsit butábbak. Amelyikük megéri a felnőttkort, az betagozódik a rendes emberek közé, Balfék rendőr lesz, egy másik drúgnak állása és felesége lesz. Kérdés, melyik az igazi, saját személyiségük, mert mindkettő nem lehet. Szerintem a lelkük mélyén agresszív állatok, s csak azért hagynak fel a bűnözéssel, mert életben akarnak maradni.

F. Alexander: Alexék összeverik őt, a feleségét megerőszakolják, ennek ellenére mikor évekkel később Alex segítséget kér tőle, ő azonnal beengedi és segít neki (igaz, nem ismeri fel a fiút). Erre még mondhatjuk, hogy ő jó ember, nem pedig ostoba, aki nem tanult abból, amit tettek vele. Viszont az számomra érthetetlen, hogy a kormányt és a rendőrséget tartja elnyomónak, nem a bűnözöket állatnak, sőt őket sajnálja! Aztán amikor rájön, hogy Alex erőszakolta meg a feleségét, a fiú vérét kívánja. De ő lehet, nem is érzékeli, hogy ez ellentétes a nagy elveivel.

Ami a könyv egészének értelmezését illeti, én az alábbiakra jutottam.

Első körben mondhatjuk azt, hogy az elnyomás elleni lázadás az erőszak. Ebben az értelmezésben a gépnarancsok a felnőttek, akik behódolnak az elnyomásnak. De kérdem én, mi lázadás van abban, hogy olyan embereket vernek meg, rabolnak ki, erőszakolnak meg, akik ugyanúgy elnyomásban élnek, mint ők? Miért lennének ők ettől inkább emberek, mint azok, akik birkaként élnek az elnyomásban? Ha az elnyomó hatalom ellen lázadnának, akkor érteném, hogy ők mekkora hősök, de ha a hatalommal kerülnek szembe, pl. Alex nevelőtisztje, rendőrök, akkor behúzzák fülüket-farkukat. Szóval ők szerintem egyszerűen élvezik az erőszakot és ennyi.

A könyv végén Alex maga villant fel egy olyan értelmezést, hogy a „lázadó” fiatalok a gépek. Vagyis az ösztönszerű, állati viselkedés nem választás részükről, hanem a hormonok tombolása, vagy ilyesmi, s így valójában ők is gépnarancsok, ők se maguk választanak. Annak alátámasztására, hogy valójában nekik sincsenek saját gondolataik, saját egyéniségük, fel tudom hozni azt, hogy Alex többször eldicsekszik vele, hogy ő és a drúgjai a legújabb divat szerint öltöznek. Vagyis bennük is megvan a konformitásra való igény, csak ők legfeljebb egy szubkultúrához hasonulnak, nem az uralkodó társadalomhoz. Viszont attól, hogy ők mást majmolnak, mint a többség, még nem lesznek egyéniségek és nem lesznek igazi lázadók. Végül azért sem lehetnek igazi lázadók, mert végül mind betagozódnak a többségi társadalomba, s úgy tűnik, ez meg is felel nekik.

Ha Alexék nem igazi lázadók, akkor itt van még F. Alexander és társai, talán ők lennének azok? Nekik vannak elveik, ők felismerik, hogy elnyomásban élnek és változtatni akarnak ezen. Alexra azonban inkább csak eszközként tekintenek, ami segítheti elérni a céljaikat, mint ember nem érdekli őket valójában. Nem derül ki egyértelműen a regényből, de lehet, hogy szándékosan kínozták meg Alexet a zenehallgatással, mikor bezárták a lakásba. S F. Alexander is már a vérét kívánja, mikor rájön, mit tett a fiú vele és a feleségével. Ők sem makulátlanok tehát, nem biztos, hogy egy sokkal jobb világ lenne az, amiben ők képviselik a hatalmat.

Tetszési index:

60%

Agatha Christie – Gyilkosság Mezopotámiában

Az az igazság, hogy teljesen The Walking Dead függő lettem az utóbbi hetekben, így a könyvolvasással és kritikaírással nem nagyon haladtam mostanában. Pedig nem is szeretem a zombis filmeket – vagy mégis?

De legalább ezt a könyvet sikerült elolvasnom, már kb. egy hete egyébként, csak az értékelés megírása maradt el.

Előzmények:

Nagy mennyiségű Agatha Christie könyvet elfogyasztottam már. Azt hiszem a „Tíz kicsi néger” volt az első, vagy ha nem is az volt az első, mindenesetre az volt a legjobb szerintem. Pedig nem sokra emlékszem már belőle, csak arra, hogy jópofa hullaszámolós versikék voltak benne, no meg persze a gyilkos személyére, mert teljesen megdöbbentett akkor, hogy ő a tettes. Lehet, újraolvasom valamikor és írok róla egy kritikát.

Leszedegettem most a polcról az Agatha Christie könyveimet, ezeket mind olvastam (de valószínűleg többet is, csak már nem emlékszem rájuk): Miért nem szóltak Evansnak?, A váratlan vendég, Halál a Níluson, Öt kismalac, Egy marék rozs, Órák, A hátszámlap rejtélye, Karácsonyi puding, Gyilkosság a diákszállóban, Poirot karácsonya, Gyilkosság méretre.

És olvastam tőle egy olyan könyvet is, ami nem krimi, hanem a saját életéről szól, ez az „Így éltünk Mezopotámiában”, ami arról szól, hogy régész férjével miként éltek, dolgoztak Szíriában. Alighanem sokat meríthetett az írónő ottani életükből jelen krimi megírásakor. Meglepett, hogy abban a könyvben Agatha Christie-nek van humora. A krimijeiből ez teljesen hiányzik, amit fájlalok, valami kis humort szerintem vihetett volna azokba is. Csak azért, mert valaki szükségszerűen meghal bennük, még nem kell végig olyan komolynak lenni, mint egy vakbélgyuszi.

Tartalom:

Amy Leatheran nővért dr. Leidner, egy iraki ásatás vezetője fogadja fel, mert szerinte feleségét szorongásos rohamok gyötrik.

Az elbűvölő Mrs. Leidner azonban hamar elárulja titkát a nővérnek, vagyis azt, hogy korábbi, halottnak hitt férje (vagy valaki, aki annak adja ki magát) levélben azzal fenyegeti, hogy meg fogja ölni, mert más férfié lett.

A könyv a nővér szemszögéből mesél el mindent, nem nagy meglepetés, ha elárulom, bizony gyilkosság történik. A helyi rendőrség vezetője Poirot-nak adja a bonyolultnak tűnő ügyet, aki éppen átutazóban van a környéken.

Spoileres tartalmat most nem írok, mivel szerintem egy krimiben az ügy felgöngyölítése az érdekes és ezt úgysem tudnám jól visszaadni. Ha valakit a gyilkos személye érdekel esetleg, az kiderül a spoileres véleményemből.

Vélemény:

Agatha Christie könyvei mindig jók, mindig megtornáztatják az ember agyát, s a vége valahogy sosem az, amire számít az ember – még akkor sem, ha minden szerinte lehetséges végkifejletet összeszed az ember, mert kiderül, hogy bizony egyik sem talált teljesen.

Agatha Christie könyveiben mindenki gyanús, aki él (néha a halottak is), van, aki nagyon gyanús, van, aki közepesen, és van olyan, aki csak egy kicsit. Ha valaki olvasott már néhány Agatha Christie könyvet, az tudja, hogy aki egyáltalán nem gyanús, az pedig pont azért gyanús, mert nem az.

Nos, ezek az állítások igazak erre az Agatha Christie könyvre is, úgyhogy én élveztem az olvasását, alig vártam, hogy megtudjam, mi lesz a vége, ugyanakkor egy icipicit már előre bosszús is voltam, mert tudtam, hogy nem az lesz (vagy nem teljesen az), mint amire én gondoltam – pedig én elég sokféle verziót kigondoltam lehetséges befejezésül.

Arra, hogy ki a gyilkos, a könyv egy pontján rájöttem, vagy legalábbis lett rá egy erős tippem, de erről majd a spoileres részben részletesebben. Ugyanakkor még ezután se zártam ki, hogy esetleg más is lehet a gyilkos, így azért a könyv végéig bizonytalanságban maradtam valamennyire. A szereplők viszonyaiból, kis titkaiból volt, amelyikre rájöttem magamtól is, de itt is maradt meglepetés a végére.

Összességében jó kis krimi volt ez. Annyi kritikám azért lenne a könyvvel kapcsolatban (ami vonatkoztatható szerintem Christie bármelyik könyvére), hogy a szereplők bemutatása nem túl elmélyült, mindegyikükről tudunk ezt-azt, de a körülményeikből és a jellemvonásaikból is kizárólag annyi van bemutatva a könyvben, amennyi ahhoz kell, hogy gyanúsak legyenek. Félemberek rajzolódnak így csak ki előttünk, soha nem a teljes ember. Ezért igazándiból engem is csak addig érdekeltek, ameddig eldöntöttem róluk, hogy ők-e a tettesek vagy sem. A gyilkos személyének találgatásán kívül semmi máson nem gondolkodtatott el a könyv – mert nem is szólt semmi másról. Tudom, ezért hívják kriminek… És ez tényleg az, egy krimi és semmi több. De annak nagyon jó, azt meg kell hagyni.
Ezt a könyvet is a Mini-könyvklub keretében olvastam (http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/gyilkossag-mezopotamiaban.html), és a többiek értékeléseit olvasva többször volt olyan gondolatom, hogy igen, ezt én is úgy (vagy majdnem úgy) gondolom, mint ők, csak elfelejtettem beleírni a kritikámba. Úgyhogy akkor általuk inspirálva utólag még beletoldanék pár bekezdést az ajánlómba:
Rendhagyó volt Leatheran nővér előadásmódja, kicsit elfogult volt, többször tett rosszmájú megjegyzéseket egyes emberekre, de szerintem egyedi volt. Összességében nekem tetszett a stílusa.
Elég sokára történt meg a gyilkosság, de rutinos Agatha Christie olvasóként már az első oldalaktól próbáltam kitalálni, ki lesz majd a gyilkos. Azonban eleinte azt is találgatnom kellett, hogy ki lesz majd az áldozat... És volt olyan pillanatom, mikor mást tippeltem áldozatnak, mint akiből végül az lett. Bevallom, ezt elég mókásnak találtam a könyvben, hogy már az áldozat után is nyomozni kell.
Többen írták az értékelésükben, hogy a könyv elején sok szereplő bukkan fel egyszerre, nehéz megkülönböztetni őket. Ezzel én is így voltam, sőt az is nehezítette a dolgomat, hogy nem mindig névvel voltak megjelölve a szóban forgó személyek, hanem például úgy, hogy "a fotós", "az építész", úgyhogy ilyenkor lehetett találgatni, hogy vajon kiről lehet szó (már ha még nem tudtam, hogy az adott foglalkozáshoz melyik név tartozik). De engem ez sem zavart, vicces volt ezen agyalni, vagy ha épp nem volt kedvem az agyaláshoz, akkor meg továbbléptem a dolgon.

SPOILERES VÉLEMÉNY: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Először is meg kell jegyeznem, hogy szörnyen aljas húzás volt az írónő részéről, hogy Poirot elsőként a férjet zárta ki mint lehetséges tettest. Ha még a zseniális Poirot szerint is gyanún felül áll dr. Leidner, akkor ugyan hogy gondolhatná az olvasó azt, hogy ő a gyilkos? És én nem is gondoltam rá, hogy ő lehet az. Van több, kevéssé bemutatott, nem túl gyanús mellékszereplő a könyvben, én inkább rájuk gyanakodtam.

Aztán amikor Miss Johnsont látjuk megrendülten a tetőn, én tudtam, hogy tudja, ki a gyilkos, de nem hajlandó elárulni Leatheran nővérnek, hanem hülyeségeket zagyvál helyette, na ekkor rögtön tudtam, hogy dr. Leidner az, mert Miss Johnson egyedül hozzá lehet annyira lojális, hogy nem dobja fel azonnal.

Voltak fordulatok, amelyekre elég hamar rájöttem, pl. azt, hogy Mrs. Leidner félrekufircol, akkortól tudtam, hogy elment sétálni, de nem akarta, hogy Leatheran nővér elkísérje, a séta után pedig feltűnően jókedvűen jön vissza.

Lavigny atyáról onnantól tudtam, hogy csaló, hogy dr. Leidner elejt egy megjegyzést, hogy furcsa fordításokat produkál az atya (nyilván mert valójában nem ért hozzá, nem ő az igazi Lavigny atya). De azt valahogy sosem hittem, hogy ő lenne a gyilkos.

Ezeket tudtam, viszont az, hogy dr. Leidner volt Mrs. Leidner első („halott”) férje is, az nekem nem esett le a leleplezés előtt. Ez valahogy annyira beteg, hogy eszembe se jutott. De azért elég sok mindenre rájöttem magamtól, így viszonylag elégedett voltam magammal a könyv befejezése után – vén fejjel már mégsem tud annyira megvezetni Christie, mint régen…

Tetszési index:

80%

Margaret Atwood – Az özönvíz éve (VadÁdám trilógia 2.)

Előzmények:

Nem olyan régen olvastam a trilógia első részét, a Guvat és Gazellát, olvasható is a kritikám a blogon. Az a könyv nagyon tetszett, ezért sort kerítettem most a folytatásra.

Tartalom:

Ugyanabba a világvégébe csöppenünk, mint amit a trilógia első részéből már megismerhettünk. Itt azonban más szereplők szemszögéből látjuk az emberiség pusztulását, az azt követő, s megelőző világot. Mert bizony Jimmy-n és a guvatkákon kívül mások is túlélték az emberiség nagy részének kihalását. Ren és Toby is köztük van. Ren  a Pikkelyek és Farkak fantázianevű szexklubban volt elzárva, mert tartottak tőle, hogy egy harapós vendégtől elkapott valamit (Ren a klubban dolgozott – többek közt – trapéztáncosnőként), míg Toby a MegÚj Spa luxusfürdőjében barikádozta el magát, így nem kapták el a fertőzést. Mindketten Isten Kertészei voltak korábban. Ez egy olyan szekta volt, ami a környezettudatosságot tette meg vallásának, s előre készültek a világvégére (a Száraz Özönvízre), készleteket halmoztak fel.

Ren és Toby megtalálják-e egymást, s találnak-e még mást is életben a Kertészek közül? Ren régebben Jimmy szeretője volt, de Jimmy összetörte a szívét. Rálelhet-e az elpusztult világban régi szerelmére? Ezekre ad választ a könyv.

SPOILERES TARTALOM: (A megtekintéshez egérrel jelöljétek ki a bekezdéseket.)

Elég hosszú ez a könyv, de a története lényegében semmit nem ad hozzá ahhoz, amit már a Guvat és Gazellából megtudhattunk a világvégéről és okairól, ezért annyira részletesen nem ismertetném ennek a könyvnek a tartalmát. Ráadásul sokszorosan tagolt a felépítése, hol Ren, hol Toby nézőpontjából látjuk a történéseket, néha Ádám Egy (az Isten Kertészei szekta vezetője) ad elő egy prédikációt, s énekel el egy zsoltárt, de az idősíkok közt is ugrálunk, hol a járvány kitörése után vagyunk, hol sok-sok évvel előtte. Ezt a felépítést nehéz lenne lekövetnem, s valószínűleg nem is nagyon lehetne érteni, hogy most épp melyik időpontban vagyunk. Úgyhogy én most csak a járvány pusztítása után játszódó eseményeket írnám le.

Amanda, aki korábban szintén Isten Kertésze volt, s gyerekkoruk óta jó barátnők Rennel, megtalálja Rent a szexklubban, s kiszabadítja. Elindulnak a MegÚj Spa felé, mert Ren tudja, hogy Toby ott dolgozott korábban, s reméli, hogy életben találhatja. Útközben azonban néhány börtönből szökött, elállatiasult férfi elkapja és szexrabszolgaként használja őket. Ren kiszabadul, eljut Tobyhoz, aki gondjaiba veszi.

Ren Amanda keresésére akar indulni. Tobyval arra jutnak, hogy Amanda és fogvatartói valószínűleg a tengerhez mehettek, mert ott tudnak halat fogni. Így Ren és Toby is arra indulnak el. Út közben összetalálkoznak egy műhajbirkákat terelő Isten Kertészével, s csatlakoznak hozzá. Kiderült, sokan életben vannak még a szekta korábbi tagjai közül.

Zeb (Ren mostohaapja) és több társa már jóval a járvány kitörése előtt kivált a szektából. Az Isten Kertészei békések voltak, Zebék azonban úgy vélték, tenni is kell valamit azért, hogy megóvják a környezetüket. A Kihalósdi játékon keresztül szerveződtek, ők voltak a VadÁdám (az első kötetben GyagyásÁdámnak van fordítva). A VadÁdám elnevezés egyébként onnan ered, hogy a szektában Zebet gyakran így szólították. Létrehoztak aszfaltevő mikrobákat, autókra támadó egereket, semmi olyat, ami az emberekre is veszélyes lenne, de erőszakos dolgokat is rájuk fogtak, ezért a SzeKúr (kvázi rendőrség) a nyomukba eredt. Guvat adta fel őket, mivel a VadÁdám géntechnológusait annál a cégnél akarta alkalmazni, amelyiknek ő is dolgozott. S így rá tudta őket kényszeríteni erre. Így végül ők is részt vettek a guvatkák létrehozásában, s abban is, hogy a GyönyörGyöngy révén elterjedt a járvány. Azt mondják, Guvat rendelte el, hogy az anyagot beletegyék a szuperszextablettába. A túlélő Kertészek és VadÁdámok elmesélik Renéknek, hogy nem sokkal korábban két sugárpisztolyos férfi és egy nő járt náluk, a férfiak el akarták cserélni a nőt sugárpisztolytöltetekre és élelemre, de ők nem kötöttek velük üzletet. Tudnak arról is, hogy a guvatkák és egy furcsa férfi a tengerparton élnek.

Zeb és néhány társa Ádám Egyet és a vele lévő Kertészeket akarja megtalálni, így Ren és Toby egyedül – bár fegyveresen – indul Amandáék után. A tengerparton meg is találják őket, azonban pont ekkor lel rájuk Hóember, azaz Jimmy is. Jimmy alig van magánál, annyira elfertőződött a lábán a sebe, de sugárpisztolyt fog a férfiakra, le akarja lőni őket. Renék közbelépnek, lefegyverzik a férfiakat. Ren felismeri Jimmyt, de Jimmy nagy sokára – ha egyáltalán – ismeri fel csak Rent. Jimmy azt mondja neki, néha azt hiszi, mindenki halott. Amanda sokkos állapotban van, nyugtatni próbálják. Csontlevest főznek, s azt eszik, mikor egyre közeledő énekszót hallanak. Aztán már látják a fáklyák fényét is. És itt a vége.

Vélemény:

Furcsa, hogy lényegében ugyanazt a sztorit mondta el ebben a könyvben az írónő, mint a Guvat és Gazellában és mégis érdekes tudott lenni. Valószínűleg azért, mert Ren és Toby nézőpontja egészen más volt, mint Jimmyé az első kötetben. Jimmy egy balfék volt, aki csak a szerencséjének és Guvatnak köszönhette, hogy nem halt még meg, míg Toby egy igazi túlélő, Ren kevésbé, de még ő is talpraesettebb, mint Jimmy. Az egész könyvet átitató vallásos környezettudatosság, vagy inkább környezettudatos vallásosság pedig egészen különös hangulatot adott ennek a könyvnek.

Különbség az is az első részhez képest, hogy ott majdnem végig abban a hiszemben vagyunk, hogy az emberek közül csak Jimmy és a guvatkák élték túl a járványt, míg itt látjuk, hogy vannak más túlélők is. Az a könyv Jimmy vergődéséről szólt, a világvégéről, emez pedig arról, hogy hogyan kell túlélni, hogy valami van a világvége után is. Valahogy reménytelibb volt ez a könyv, s részben ezért, részben pedig azért, mert már ismertem a világvége történetét az első kötetből, ez a könyv kevésbé volt sokkoló számomra, s kevésbé kötött is le, mint az első.

Ugyanakkor el kell ismerjem, hogy részletgazdag, hihető világot mutat be itt is az írónő, s ezzel tovább árnyalja azt a világot, amit már az első kötetben megismertünk. Élethűek, hitelesek a karakterek is – még a mellékszereplők is. Összességében eléggé tetszett az írónőnek ez a könyve is. Eléggé ahhoz, hogy elszánjam magam, hogy el fogom olvasni a trilógia befejező részét is, angolul (magyarul még nem jelent meg), mert tudni akarom, hogy mi lesz a világvége vége.

Tetszési index:

78%