Előzmények:
Ezt a
könyvet kizárólag azért olvastam el, mert csatlakoztam a Mini-könyvklubhoz (
http://konyv-sarok.blogspot.hu/p/mini-konyvklub-4.html), ahol az első elolvasandó mű az Emlékek őre
volt, amit már olvastam, és a másik két könyv is, amit még olvasni kell hozzá,
viszonylag érdekesnek tűnt, tehát úgy voltam vele, miért is ne? Aztán ahogy
rákerestem a Goldenlane névre, rájöttem, hogy én már olvastam az írónőtől, mégpedig a Farkastestvér c. könyvét. Az tetszett, egy vérfarkas testvérpárról
szólt, akik mindig bajba keverik magukat, de meghalni szerencsére nem tudnak,
így aztán a gyors felgyógyulásuk után rögtön bele is keverhetik magukat az
újabb zűrbe. Az esztelen testvérpár ámokfutása jó humorforrás volt, amit az
írónő maximálisan ki is használt, ez olvastatta a könyvet, ami egyébként
történet szempontjából eléggé felejtős lett volna. Szóval úgy voltam vele, ha
ez a könyve is csak ennyit tud, már az is elég lesz a jó szórakozáshoz.
Tartalom:
A jövőben
járunk, az emberiséget atomháború tizedelte, a Kínai Birodalomban a császár
uralkodik, pompázatos körülmények közt, míg a többség szegényes környezetben, a
kockanegyedekben lakik. Például Ticca és Lin, két gyerek, akik egy házban
élnek, s megismerkedésük napján rögtön találnak is egy súlyosan sérült, haldokló férfit, aki
üzenetet bíz rájuk, melyet a császárnak kell átadniuk. Ők pedig mindent megtesznek
küldetésük teljesítéséért.
Spoileres tartalmat nem írtam, mert a spoileres véleményemben benne van kb. a könyv teljes
története.
Vélemény:
Bevallom,
elég sokára sikerült megírnom ezt a kritikát (a könyvet már május végén
elolvastam). Hogy miért? Mert ebben a könyvben volt humor, jó ötletek, szerethető
karakterek, ennek ellenére nekem ez a könyv mégsem jött be igazán. Általában
viszonylag könnyen és röviden meg tudom fogalmazni, hogy mi nem tetszik egy
könyvben, vagy ha épp tetszik, akkor miért tetszik, de ennél a könyvnél kicsit
bajban voltam. Még pedig azért, mert nem egy-két nagyobbacska, hanem sok-sok
kisebb problémám volt vele, amelyek együttesen eredményezték azt, hogy nem
tudok nagyon lelkesedni érte. Viszont a könyv humorát szerettem, a szereplők
közül Lint és Ticca Mint kedveltem, a császárt hol igen, hol nem, Aishát pedig
alapvetően nem, bár neki is akadt azért szimpatikus vonása. Azonosulni viszont
egyikükkel se tudtam, számomra mindegyikük viselkedése fura volt. (Tudom, ez
egy eléggé semmitmondó jelző, a spoileres véleményben majd kifejtem kicsit.) A
többi karakter felejthető mellékszereplő volt, de ezt el tudtam volna nézni, a
fő problémám az volt ezzel a könyvvel, hogy bár voltak benne jó ötletek,
rendesen kidolgozva, kibontva ezek egyike se volt, s ez az egész könyvet
hiteltelenné tette.
Ami a könyv nyelvezetét illeti, szerintem az írónő jól
fogalmaz és én bírtam a humorát. Ugyanakkor az, hogy valamilyen szinten mindent
poénra vett, nálam azt eredményezte, hogy nem tudtam komolyan venni a könyv
komolyabb részeit sem. De nem tudtam igazán jól mulatni sem ezen a könyvön (ellentétben
a Farkastestvérrel, amin tényleg jól szórakoztam), mert ahhoz meg túl sok volt
benne a komoly(abb) rész.
A következő problémám a történet kiszámíthatósága
volt. Én kb. soha ki nem találom Agatha Christie krimijeiben, hogy ki a
gyilkos, de itt elég hamar tudtam, hogy ki az áruló. (Bár sokáig élt bennem a
remény, hogy lesz valami csavar a végén, de ebben hiába reménykedtem…)
Mi
lehetett volna akkor még érdekes ebben a könyvben? Én mondjuk beleképzeltem egy
szerelmi négyszöget, de végül itt sem volt meglepetés a végén. Érdekes lehetett
volna még, hogy a jövőben játszódik a könyv, de ez a jövő annyira sablonosan volt…
hát nem is megrajzolva, inkább csak felskiccelve. Annyit tudunk meg erről a
jövőről, hogy atomháborúban kipusztult az emberiség jelentős része, illetve,
hogy elrobotizálódott a világ, de nem tudjuk meg, mi robbantotta ki ezt a
háborút, ahogy azt sem, miért utálják a kínaiak annyira a robottechnológiát és
miért akkora robotbuzik az ausztrálok. Persze a történelem-ismertetést nem
hiányolnám a könyvből, ha lett volna helyette egy fordulatos és
kiszámíthatatlan sztori vagy legalább egy-két izgalmas és jól megrajzolt karakter,
de igazándiból egyik sem volt.
Ugyanakkor a császár családi háttere, Jin-Jinnel
és apjával, anyjával való kapcsolata érdekes volt. A groteszk jelző írja le
talán legjobban a családi viszonyaikat, s ha valakinek groteszk a famíliája, az
egyben szomorú is szerintem. A császáron és annak családján sokat gondolkodtam,
de velük is az a baj, mint a többi szereplővel, nincs pontos jellemrajz róluk a
könyvben, így csak találgatni lehet velük kapcsolatban, hogy mit miért tettek
és miért lettek azzá, akivé lettek. Engem pedig a találgatás egy idő után
fáraszt, az pedig, ha a találgatás után a könyv végén nem adják meg nekem a válaszokat,
bosszant. A könyvben kb. semmire sem volt válasz velük kapcsolatban.
Annak
ellenére, hogy ilyen hosszan soroltam a könyv gyengeségeit, nem tudom azt mondani,
hogy ez egy rossz könyv, csak azt, hogy nekem nem adott semmi maradandót. De a
lehetőség benne volt, ha egy kicsit kevésbé kiszámítható a cselekménye, vagy ha
kicsit jobban belemászik a szereplők fejébe, akkor lehetett volna maradandó élmény.
És tulajdonképpen azért kapott tőlem ez a könyv egy viszonylag negatív kritikát,
mert nem tudott élni a lehetőséggel. Pl. a Farkastestvérben nem volt meg a
lehetőség sem, ezért attól nem is vártam ilyesmit, ott a jó szórakozáshoz nekem
elég volt a könyv humora. De ettől a könyvtől én többet vártam, mert sokáig
többnek tűnt.
SPOILERES VÉLEMÉNY: (A
megtekintéshez jelöljétek ki egérrel a bekezdéseket.)
Hogy ne önkényes
fröcsögésnek tűnjenek a fentebb írtak, íme, hogy mik voltak a problémáim a
könyvvel. Ugye, az egész sztorit az „indítja be”, hogy Lin és Ticca rálelnek
egy haldokló férfira, aki üzenetet bíz rájuk, melyet a császárnak kell
átadniuk. Aztán az immáron halott férfi átkutatása során megtalálnak egy
memóriapanelt, s úgy vélik, ez az üzenet, amit át kell adniuk. Nos, a mezei
olvasó (vagyis én) ezek után azt hiszi, hogy ez egy igen-igen fontos üzenet
kell legyen. De lássuk, mi derül ki erről az üzenetről a könyv végéig. Tong
Csin (avagy Medve) a bálon azt hazudja Ticca Minnek, hogy ez csak kamuüzenet
volt, de mikor a lány közli vele, hogy az üzenet megsemmisült, akkor Ticca úgy
látja, a férfi megijed. Aztán SuRi memóriakártyáinak ellopása után kiderül,
hogy azokat csak úgy lehet olvasni, ha kiegészítik őket a haldoklónál
találttal, mert a többi kiégett, magukban olvashatatlanok lennének. Aztán a
könyv végén, mikor a császári palotánál elkapják Ticca Mint és Tong Csin elé
vezetik, akkor a férfi azt mondja neki, hogy a császár droidjához (ami nyilván
SuRi) akartak lopni az ausztráloktól új programokat, új paneleket, amit Tong
Shan intézett, de lebukott, ezért az egyik emberének adta az idkártyáját, akire
így rá lehetett fogni mindent. Ez az ember még úgy is, hogy üldözték (saját
társai is, mert az ausztrálok megtévesztése érdekében árulónak kiáltották ki) behozta
a Birodalomba az Ezüst Folyamot. Tong Csinék viszont a végén elkéstek egy
kicsit, így az lett a férfi sorsa, amit a könyv elején láthattunk. De Tong Csin
szerint ennek az egésznek tulajdonképpen semmi jelentősége sincs már. Nos,
ebből az egészből csak ezeket nem értem: A haldokló miért kéri azt Ticca
Minéktől, hogy a császárnak adják a memóriapanelt, miért nem Tong Shannak, hisz
a férfi az ő embere volt. (Esetleg Tong Shant árulónak tartja? De miért?) Miért
hívják Ezüst Folyamnak azt az egy darab memóriapanelt? Vagy volt más is, amit
elcsórtak még az ausztráloktól? (Tudom, lehet egyszerű fedőnév is, de még akkor
is így emlegetik a könyvben, amikor már régen kiderült mindenki számára, hogy
az egy memóriapanel volt, nem más.) Mi volt a memóriapanelen, ami annyira
értékes volt? Műszaki ismereteim csekélyek, de ha valami „kiégett”, azt hogy
tudja „feltámasztani” egy másik memóriapanel? Tong Csin a bálon még megijed,
mikor Ticca azt hazudja, az üzenet megsemmisült. De miért ijed meg? Hiszen ha
az ausztrálokkal sikeresen elhitették, hogy aki ellopta a memóriapanelt, az
áruló, akkor az ausztrálok nem vádolhatják meg a Birodalmat vagy a császárt
azzal, hogy tőlük lopnak technológiát. A memóriapanelra égető szüksége pedig
nem lehetett a Birodalomnak, mert SuRi enélkül is igen jól működött (már amíg
működött), meg amúgy is, majd lopnak helyette újat, ez sem indokol semmiféle
ijedtséget. Az, hogy a könyv végén Tong Csin ezt az egész ügyet lényegtelennek
nyilvánítja, tulajdonképpen jogos, de ez lényegtelen volt már a könyv elején is,
amikor pedig Tong Csin még nagyban nyomoztat utána. Azt sem értem, ha az
ausztrálok ölték meg a könyv elején talált haldoklót, akkor miért vágott seb
volt rajta. Az ausztrál ügynökök késsel nyeszetelik az ellent? És miért nem
vették el tőle a memóriapanelt, ha már olyan közel voltak hozzá, hogy
végigvágják az oldalát, hogy nem tudták elkapni és átkutatni? A férfi egy
vízvezetékcsövön haldoklik a magasban, úgy kell leszedniük Linéknek, de hogy
került fel oda? A könyv végén Tong Csin hogyhogy nem akarja megtudni Ticca
Mintől, hogy mi lett a memóriapanel sorsa? Oké, hogy akkor már lényegtelennek
tartja, de akkor is. Tele van érthetetlen dologgal a könyvnek ez a szála. Meg
úgy egyébként is, szerintem az írónőtől rossz ötlet volt, hogy ami a könyv
elején annyira fontosnak tűnik, azt a végén lényegtelen dologgá silányítja.
De
mással is volt problémám. Miután a császárt majdnem megölik a bálon, az válik a
fő kérdéssé, hogy ki lehet az áruló. Ha ez egy nehezen megfejthető rejtély
lenne, akkor meg tudnám bocsátani, hogy a memóriapaneles szál dögunalomba
fullad, de sajnos igen hamar kitalálható, hogy ki az áruló, mivel sok esélyes
nincs erre a címre. Bár el kell ismernem, az sokáig lebegtetve van, hogy van-e
egyáltalán áruló, nem pedig a véletlenek összjátéka folytán ragad kinn a
kockanegyedben a császár. Hiszen amnéziás és mi sem tudjuk, mi történt vele,
miután a tetőn elvált Ticca Mintől. De a császár már a 177. oldalon (mikor
magára eszmélve bolyong a kockanegyedben) rájön, hogy elárulták, így innentől
én is úgy vettem, hogy bizonyára így is van. Akkor vegyük végig, kik lehetnek a
potenciális árulók. Lehetne SuRi, mivel ő jó sokáig teljesen eltűnik, de ő csak
egy droid, tehát az árulóvá válásához át kell programoznia valakinek, így a
tulajdonképpeni árulónak másnak kell lennie. (Bár kiderül, hogy SuRiban emberi
agy működött, tehát lehet, hogy magától is képes lett volna árulásra, de ezt
azzal egy időben tudjuk meg, mikor már látjuk, hogy halott, tehát tuti nem ő
volt az áruló.) Lehetne még az áruló Shé, a császár nagynénje, vagy Hsziu-Cse,
Shé lánya. Aztán elvileg lehetne még Tong Shan, Tong Csin vagy Baoba miniszter
is. Rajtuk és az igazi tettes Jin-Jinen kívül más, az udvarban forgó személy,
aki elég hatalommal bírhat ahhoz, hogy megölesse a császárt, nem tűnik fel a
könyvben. Nos, vegyük sorra, kiről mikorra derül ki bizonyosan, hogy nem lehet
áruló. Hsziu-Cse a 173. oldalon csalódását fejezi ki anyjának, amiért nem lehet
már a császár felesége, tehát ő nyilvánvalóan így akart a császárnői címhez
jutni, nem merénylettel. (Meg amúgy is, Hsziu-Cse ostobának van lefestve, ez is
elég lehet a kizárásához.) Shé olyan vidám a 172. oldalon, mikor a lányával
beszélget arról, hogy szerinte a császár halott, hogy ő szintén kizárható,
mivel az igazi árulónak tudnia kell, hogy az embereinek nem sikerült megölniük
a császárt. Ha Shé lenne az áruló, bizonyosan nem lenne ebben a jelenetben
olyan vidám, aggódna, hogy a császár előkerül. Tong Csin (aki akkor még Medve
néven fut) a 169. oldaltól kezdve hosszan töpreng, hogy hova tűnhetett a
császár, és a 171. oldalon arra jut, duplán megcsavart merényletet követtek el
a császár ellen, amiben igaza lesz, de ezt ekkor még nem tudhatjuk. Azt
ellenben igen, hogy ha ezen töprengenie kell, akkor nem ő a merénylő. Így akkor
kik maradnak árulójelöltnek? Tong Shan, Baoba és az ártatlan báránykának látszó
Jin-Jin. Csakhogy Medve a 137. oldalon azt mondja Ticcának, hogy ő Tong Shan,
ami egyébként kezdettől fogva gyanús, hogy nem igaz. Biztossá akkor válik,
amikor a 169. oldalon Medve a palotából érkező, bizalmas parancson rágódik,
mely szerint meg kell keresnie a császárt. És mivel Jin-Jin a 165. oldalon
személyesen parancsolja meg Tong Shannak, hogy kerítse elő a császárt, ezért
aki a 169. oldalon kap a palotából ilyen parancsot, az nyilván nem lehet Tong
Shan. E ponton már valószínűnek tűnik, hogy Medve a parancsot közvetlenül Tong
Shantól kapta, s hogy közeli kapcsolat lehet köztük. A 207. oldalon pedig Medve
azon gondolkodik, hogy visszadobja a feladatot a palotába, na de mit szólna
ehhez a bátyja? Számomra itt vált egyértelművé, hogy a bátyja Tong Shan. Az
pedig, hogy Tong Shan áruló lenne, míg az öccse nem, sőt nem is tud róla, nekem
nagyon nem tűnt valószínűnek, így őt is kizártam. Így ki marad? Baoba. De róla
nem tudunk meg semmit a könyvből, teljesen érdektelen szereplő, ő pusztán ezért
nem lehet áruló. S ekkor bizony nagy nehezen még nekem is leesett, hogy csak
Jin-Jin lehet az áruló. Aki bőszen hangoztatja, hogy ő nem akar császárnő
lenni, s úgy tűnik, nagyon szereti a császárt. Aki azonban nálam figyelmesebb
olvasó, az már jóval előbb is tudhatja, hogy Jin-Jin a tettes. A könyv 141.
oldalán a császár azt fontolgatja, hogy a hasonmásával cserél a bálon, s
eközben elmondja, hogy a cseréről csak SuRi és Jin-jin fognak tudni (Jin-Jin
azért, mert mellette ül a bál alatt, és csak meg tudja különböztetni a bátyját
egy idegentől). A csere után a császár a tetőre megy, hogy helikopterrel
menekülni tudjon, ha kell (egy esetleges másik merénylő miatt, akiről ő és SuRi
tudnak). A robbantás után azonnal civil ruhás fegyveresek keresik a császárt a
helikopterénél (157. oldal), ekkor azonban még nem lehetünk benne biztosak,
hogy nem védeni akarják-e. Azonban Ticca a 189. oldalon elmeséli a császárnak
(aki amnéziás), hogy civil fegyveresek kerestek valakit a tetőn, s a császár
akkor nem érti, miért nem a testőrei voltak azok, gyanús neki, hogy nem SuRi
küldhette oda a fegyvereseket. És hát SuRin kívül a másik személy, aki tudott
róla, hogy a császár a helikopterénél lesz, s nem a bálon, az Jin-Jin. Szóval
az áruló személye olyan 20, maximum 40 oldalig kétséges, ami elég kevés
szerintem.
Ami a szerelmi négyszöget (Lin-Ticca-császár-Aisha) illeti, az
inkább csak az én fejemben létezett, a könyvben nem. A Hamupipőke sztori
koppintása (tánc a tetőn a császárral, illetve, hogy Ticca elhagyott topánkáját
a császár megtalálja, s annak segítségével akad a lány nyomára) számomra
elképzelhetővé tették, hogy lesz köztük valami. Különösen, hogy a császár
mindig „hihetetlen lány”-ként emlegeti Ticcát. Persze a császár azt is
hangoztatja, hogy egy nőre sem akarja rákényszeríteni magát, márpedig Ticca
látványosan úgy csinál, mintha nem kedvelné a császárt. Na mindegy, a könyv
végén az derül ki, hogy Ticca Lint, a császár pedig Aishát szereti, s mindkettő
szerelem volt első látásra, úgyhogy akkor csak én képzelődtem, egyértelmű.
Visszatérve
a történet következetlenségeire, nem értem, hogy Jin-Jin miért nem tünteti el
SuRi „hulláját”, hiszen számolnia kell vele, hogy abból kinyerhetők olyan
infók, melyek terhelőek rá nézve. Miért nem tudunk meg semmit arról, hogy mi
volt ezen a memóriapanelen, mi buktatta le Jin-Jint a császár előtt?
Most pedig
arról ejtenék pár szót, hogy miért volt nekem fura a szereplők viselkedése.
Ticcáé és Liné azért, mert ők tulajdonképpen csak két gyerek, akik úgy tűnik,
pusztán azért keverik magukat folyamatosan életveszélybe, mert épp ráérnek. Ez
számomra érthetetlen. Aisha, a tökéletes, mindent kianalizáló, félrobot lány,
azonnal beleszeret a császárba, mikor az jól pofára ejti. Ez fura. De a
szerelem kiszámíthatatlan, fogjuk rá erre. És akkor jöjjön a legfurább szerzet,
a császár, de ő legalább érdekesen fura! Volt egy apja, aki lassacskán
megőrült. Megölte a feleségét, mert azt gondolta, hogy az megcsalta őt, s Jin-Jinnek
egy másik férfi az apja, nem ő. Kiderül, ebben igaza volt, azonban a császár
elhitette apjával, hogy téved, s ezzel megmentette Jin-Jin életét. Ugyanakkor
az apját később megöleti, s – akármit is állít – Jin-Jint is képes lenne
beáldozni azért, hogy visszaszerezze a hatalmát. De Ticca és Lin életét, úgy
tűnik, őszintén félti, míg Aisháét, akibe állítólag szerelmes, egyáltalán nem. Továbbá
a lényegében halott anyját egy robot bőrébe építve éleszti újra (ez SuRi). Mindezek
alapján nekem nem jut jobb jelző az eszembe a császárra, mint az, hogy pszichopata.
A hatalomért mindenkin átgázol, ugyanakkor törődőnek és igazságosnak igyekszik
tűnni. Esetleg ha mégsem pszichopata, hát akkor is tuti, hogy valamilyen más elmebetegségben szenved. Ez az ő családi hátterével nem csoda, de az is lehet,
hogy szimplán örökölte apjától a betegséget. Bár a császár folyamatosan
fogadkozik magában, hogy nem lesz olyan, mint az apja, én erről nem vagyok
meggyőződve. És akkor itt van még Jin-Jin, az ő motivációi is érdekesek
lehetnének, miért árulja el (azaz akarja megöletni) valaki a testvérét, akit
állítólag nagyon szeret? A Jin-Jin által adott magyarázat annyira nevetséges, hogy nem
is tudok mit mondani rá. Eszerint azért öletné meg a bátyját, mert nem akar
olyanná válni, mint Shé (aki sokáig volt a korábbi császár mellőzött
testvérkéje). Ez most komoly??? Ha igen, akkor Jin-Jin is pszichopata. Ha
hazudik, akkor miért hazudik és mi az igazság? Amit én el tudnék fogadni értelmes magyarázatnak, az pl. az, hogy Jin-Jinnek valami személyes sérelme van a császárral szemben. De ilyesmi nem derül ki a könyvből. A kettejük hatalmi harca alapot
adhatna arra, hogy az ember elgondolkozzon rajta, hogy a hatalom ér-e annyit,
hogy azért képes legyen az ember feláldozni bármit, vagy azon, hogy vajon a
hatalom szükségszerűen torzítja-e a hatalommal bíró ember személyiségét. De
ezekre a könyv nem ad választ, s annyira nem látunk bele se a császár, se
Jin-Jin fejébe, hogy magunk tudjunk következtetést levonni.
Tetszési index:
65%